"FORDÍTVA A LOVON"  

 

 

Nap, mint nap azt halljuk, hogy a kormány teljes foglalkoztatásra törekszik. Még a betegeket és a nyugdíjasokat is munkára fognák, hiszen manapság nagy a munkaerőhiány, miközben sok a munkanélküli is.

Nem ellentmondásos ez?

 

Az okok miértjéről több kötetes könyvet lehetne írni, de szinte mindenki tisztában van az okokkal, mégis erőltetett menetelésről van szó?

 

A munkakeresők arról panaszkodnak, hogy nagyon nehéz állást, főleg tisztességesen fizető, jó állást találni.

Kezdjük ott, hogy találsz egy álláshirdetést, amire válaszolsz. Gondosan elkészíted az önéletrajzodat, amelyben szinte minden lényeges és személyes adatot kiadsz magadról: név, lakcím, telefonszám, e-mail, iskolázottság, előző munkahelyek, személyes adatok.

 

Aztán vársz. Még mindig vársz és továbbra is vársz arra, hogy felhívjanak és behívjanak egy személyes beszélgetésre, vagy a próbamunkára.

Arra vársz, hogy kiderüljön, alkalmas vagy-e a munkára, vagy sem. Arra, hogy megismerjék a szaktudásodat, a munkához való viszonyodat, stb. Részedről, ez egy természetes igény. Hiszen a „cég” keres olyan embert, mint amiről azt gondolod, hogy te vagy a keresett személy. Felajánlod az idődet, az erődet, a tudásodat a munkáltató céljainak eléréséhez. Tehát, csak vársz és vársz, de válasz az nincs.

Nincs válasz, mert általad ismeretlen okok, talán a származásod, a korod, vagy a külsőd miatt, a munkáltató nem akar foglalkoztatni. De annyi, még minimális udvariasság sincs benne, hogy egy sablonszöveggel utasítson el. Elég lenne annyit mondani, hogy: „az állást már betöltötték” - hogy ne várj hiába.

 

Ha ezen az első buktatón túl vagy, és a személyes beszélgetés, vagy próbamunka után alkalmaznak, jön a következő akadály.

 

A magyar fizetések megalázóan alacsonyak, ugyanakkor az elvárások igen magasak. Ráadásul a legtöbb munkáltatónál részmunkaidőre, minimálbérre jelentenek be, aztán szerencséd van, ha zsebbe megkapod a kialkudott valós összeget.

Ezzel az a probléma, hogy a munkáltató a lehető legkevesebb járulékot fizeti utánad,

ami által viszont idős korodra kilátástalan helyzetbe kényszerít. Hiába dolgozol egész életedben, a szolgálati időd és a bevallott jövedelmed nem lesz elég egy tisztességes nyugdíjhoz.

Nem beszélve arról, hogy baleset, betegség esetén is csak a legálisan bejelentett összeg után kaphatsz táppénzt is. Ha érvényesíteni akarod a jogaidat, igen hamar megkapod, hogy „ha nem tetszik, el lehet menni, mert lesz, aki így is elvállalja helyetted a melót”.

 

 

Így aztán kevés pénzért is, számodra hátrányos feltételekkel is, elvállalod a munkát. Gyakran olyan feladatokkal is megbíznak, ami nem tartozik a munkakörödbe. Mert élni kell! Gyereket nevelni, hitelt törleszteni, rezsit fizetni, élelmet, ruhát, gyógyszert venni betegen, rokkantan is.

 

Ugyanakkor az egészséges embereknél, aki beteg, azt táppénzre küldik. Addig nem dolgozhat, míg meg nem gyógyul. Világos, ugye?

 

Mi történik a rokkantakkal? Sokféle súlyos betegségükkel is munkára kényszerítik őket, és még el is hazudják a társadalmi közvéleménynek, hogy dolgozni képesek? Illemtan mellett emberséget is kellene tanulni azoknak, akik ezt gondolják.

 

A munkáltatók nem ismerik fel, hogy hosszú távon hatékonyabban tudnának dolgozni, ha olyan munkaerőt alkalmaznak, aki elégedett és szívesen dolgozik náluk. Olyan, aki jobban a munkára tud koncentrálni. Ha nem azon kell naphosszat aggódnia, hogy miből fizeti a gyerek iskoláját, hogyan törleszti a banki kölcsönt, stb. Megbecsüli, ha a munkáltató odafigyel a munkakörülményekre, és nem egy „tárgyként kezeli” csupán, hanem egy olyan befektetésként, ami csak akkor termel hozamot, ha biztosítva vannak a megfelelő feltételek.

 

 

Leegyszerűsítve: „a tehenet is etetni kell, hogy tejet adjon”

Ezt sokan elfelejtik.

 

Fel kell végre ismerni, hogy a kétkezi munkások és a szellemi rabszolgák teljesítményén múlik a bevétel, a gazdaságunk életképessége és a közös jövőnk, még a munkáltatóké is.

 

Pont ezért nem mindegy, hogy fordítva ülünk-e a lovon…

 

 

 

(Tunyoginé Kühl Zsuzsanna)