Hét héten át, szobafogságban 

(Egy kerekes székes asszony véleménye az esélytelen esélyegyenlőségről)


Szeptember közepén elromlott az elektromos kerekes-székem irányító karja. Az egyik felem agyvérzés következtében lebénult, így kizárólag elektromos kerekes-székkel tudok közlekedni.


Már nem először hagyott cserben a „járgányom”, aminek 8 év a kihordási ideje. Még egy évet kellene valahogyan kibírnom vele 2018. decemberig - akkor lennék jogosult újat igényelni - de egyre több a gondom vele. Az elmúlt években már gyakran bosszankodtam miatta, de nemcsak én, hanem a szervizes szakemberek is.


Az akkumulátor is felmondta a szolgálatot pár nappal az egy éves garancia letelte után, de az irányító karral is többször akadt gondom már.


Amikor az akkumulátor tavaly elromlott a garancia leteltét követő napokban, még egy évet kellett volna kibírnom akku nélkül, ami képtelenség lett volna. Akkor a szerviznek egy használt akkumulátorért 15 ezer forintot kellett fizetnem. Ugyanis, ha a garanciális időn túl tönkremegy az akku, a saját költségem terhére tudok csak beszerezni másikat.


Tavaly 6 hétig voltam „kocsi nélkül”, amikor azt hitték, hogy az irányítókar hibásodott meg. Mire megérkeztek az alkatrésszel, hogy végre kicserélik, akkor derült ki, hogy csak egy vezetékszakadás okozta a működésképtelenséget. A hibát 5 perc alatt el lehetett volna hárítani, ha akkor alaposan megnézik, hogy mi is a gond vele. A tévedés miatt mégis 6 héten át várakoztattak a javítással. Most szeptemberben viszont, tényleg az irányítókar romlott el. A sokadszori telefonálgatásaim után a hetedik hét végére hárították el a hibát.


Az egészséges, a két kezét, a két lábát használni tudó ember el sem tudja képzelni, hogy mit éltem át a tehetetlen várakozás ideje alatt, a csaknem 2 hónapig tartó szobafogsággal. Egyedül maradtam és esélytelenül, hogy intézni tudjam a mindennapos dolgaimat. A férjem három agyvérzés után teljesen leépült. Magatehetetlen és egy intézetben gondozzák. Egyedül élek, mindent magamnak kell intéznem, így teljesen kétségbe voltam esve. Sorra kellett lemondanom a rehabilitációs kezeléseket, illetve a szakorvosi kontroll vizsgálatok időpontjait, amiket fél évvel hamarabb kellett megigényelnem, hogy azokra eljussak. Most, hogy elromlott a kerekes székem, mindent újra kellett kezdenem, új időpontokat kérni, stb. A legfontosabb vizsgálatokra pedig csak taxival jutottam el, mert a betegszállítókra fél napokat várnom kellett volna, és én nem tudok huzamosabb ideig fent lenni, időnként pihennem is kell az ágyon.


Az, hogy a kerekes székem irányítókarja elromlott - amit az Óperenciás tengeren túlról szereznek állítólag be, mint a mesében - az csak hab volt a tortán. A közlekedés általában borzalmas. Naponta tapasztalom, hogy a nem megfelelő közlekedési viszonyok miatt is mennyit romlik a „járgányom” állapota. A járdák repedezettek, az akadálymentesített járdaszegélyeket folyton keresgélnem kell. Olyan az életem a kerekes-székben, mint egy örökös akadályverseny. A bicikliúton sem gurulhatok, és az úton sem, mert nem számít járműnek a kerekes szék, így kizárólag a járda marad számunkra közlekedési felületnek.


A tömegközlekedésről még beszélni sem szeretek, mert gyakran fordul elő, hogy egy órás várakozás után vesz csak fel egy-egy trolibusz vezető, hogy hazajussak valahogyan a lakóövezetembe. Tűző napon, vagy szakadó esőben, ez nem kellemes érzés. A közintézmények akadálymentesítése sem kielégítő, mert még mindig sok helyre nem lehet bejutni.


Az akadálymentesítési tervek, beszámolók, és a határidők, eltűntek a kormány programjából. A sajtó legalább 100 évet említ, mire akadálymentesítésről álmodozhatnak a kerekes székhez kötötten élők. Bele se merek gondolni abba, hogy mi lesz velem, ha már nem lesz erőm ahhoz, hogy az elektromos kerekes-székemet irányítsam és a mindennapos dolgaimat intézzem. A négy fal közötti magányt és tehetetlenséget nagyon nehéz volt megtapasztalnom most, a hét hetes kényszerpihenőm alatt.


Vajon a döntéshozók belegondoltak-e abba - amikor 2010. évben eltörölték a 4 évenkénti terveket és beszámolókat, valamint az akadálymentesítési határidőket - hogy milyen lehet a mi életünk? Talán ki kellene nekik is próbálni egy ilyen akadályversenyt úgy, hogy legalább egy hónapon át kerekes székben éljék a mindennapjaikat.


Biharvári Gyuláné