KEDVES NYUGDÍJASOK, RAJTATOK AZ ORSZÁG SZEME!

 

 

A jövő az időskori öngondoskodásé és a szülőtartásé lenne?

 

A fiatalokat folyton azzal riogatják, hogy baj lesz, ha nem takarékoskodnak idős korukra, mert akkor majd nélkülözni fognak. Sokan fiatalon is nélkülöznek, egyik napról a másik napra élnek.

 

Takarékoskodni, de miből? Na, ne húzzuk már ki a gyufát!

 

A fiatalok már elhiszik, hogy nyugdíjkatasztrófa jön, de akkor sem bírnak közülük sokan félretenni egy huncut vasat sem. Nem hogy a nyugdíjas évekre, hanem sokak számára a „tragikus” jelenben sem, még a váratlan kiadásokra sem. Nem is mernek már a nyugdíjra gondolni. Ki tudja, hogy ebben a hatalmas hajszában egyáltalán megérik-e a folyton emelkedő nyugdíjkorhatárt az agyonhajszolt fiatalok?

 

A munkaképes korúak fele alig fizet járulékot, mert sokan csak minimálbérből, vagy közmunkabérből élnek. A segélyből élők és a rokkantak körében mindennapos a nélkülözés. A súlyos betegeket még a gyógyszerkiadások is leterhelik. A következő nyugdíjas nemzedékek tehetnek ezekről a problémákról a legkevésbé, miközben ők lehetnek a potenciális áldozatai ennek a szörnyű „piramis játékos” nyugdíjrendszernek.

 

„Sokan abban is biztosak, hogy nyugdíjasként is dolgozniuk kell, ha nem akarnak kuporgatni, nélkülözni” - írja a penzcentrum.hu hírportál.

 

http://www.penzcentrum.hu/nyugdij/a_fiatalok_mar_elhiszik_nyugdijkatasztrofa_jon.1052236.html?utm_source=penzcentrum&utm_medium=mail&utm_campaign=hirlevel

 

Nyugdíjasként is sokan dolgoznának még, hogy meg tudjanak élni? Na, de hol, ha a pályakezdő fiataloknak sincs munka? A fiatalok közül, sokan elvállalnak mindenféle kiegészítő munkát, hogy a családjukat el tudják tartani. Gondoljunk csak bele, ha ez ilyen nehéz feladat, akkor mekkora terhet rakna a családokra a szülőtartás kényszere! Már most is sokan belerokkannak a munkába. Meghalnak, még mielőtt öregségi nyugdíjba vonulnának.

 

http://mno.hu/belfold/nem-huzzak-ki-a-magyarok-a-nyugdijig-1370876

 

Nyugtával dicsérjük a napot, hogy egyáltalán megérjük-e a holnapot. Megérjük-e azt, hogy nyugdíjasok leszünk, vagy addigra elfogy az egészségünk és az eszünk az embertelen hajszától?

 

Kedves Nyugdíjasok!

 

Nem elégedhettek meg a jövő évi 0,9%-os nyugdíjemeléssel már azért sem, mert a kormány, jelentős béremelésekkel hitegeti a dolgozókat, miközben az alacsonyan tartott infláció mértéke alultervezett a sajtóhírek szerint, és csak párszáz forintos emelés jutna kb. 1,5 millió nyugdíjasnak! Az átlagnyugdíjakhoz viszonyítva, csak ezer forinttal hoz majd többet 2017. januártól a postás az időseknek, miközben az áremelések és a terhek már az égig érnek? 

 

Kedves Nyugdíjasok!

 

Most rajtatok az ország szeme! Szólaljatok meg!

 

Eljött az idő: Álljatok ki önmagatokért, a családotokért, a jövőtökért! Vegyétek észre, hogy a döntéshozók „palimadárnak” néznek titeket ezzel a párszáz forintos nyugdíjemeléssel és a szülőtartással. Gondoljatok arra, hogy mi lesz, ha magatokra maradtok, ha az állam fokozatosan felszámolja az időskori ellátást is.  A családotok képtelen lesz helytállni: dolgozni, gyermekeket nevelni, előtakarékoskodni idős korukra, titeket ápolni, nyugdíj kiegészítés címén a szülőtartást kellene fizetniük, mindezt egyszerre?

 

Érjen ennél sokkal többet az önbecsülésetek és a családotok jövője! Sokkal többet érdemeltek annál, mint amit kaptok! Ti építettétek fel ezt az országot, ti adtátok kezünkbe a jövőt! Szükségünk van rátok, veletek együtt teljes a családunk! Ne engedjük tovább növelni a családok terheit!

 

 

 

NYUGDÍJASOK, RAJTATOK AZ ORSZÁG SZEME!

 

Kedves Nyugdíjasok! Rajtatok az ország szeme,

Bennetek él a gyermekek és unokák szeretete,

Álljatok ki bátran önmagatok mellett a többiekért is,

A nyugodt jövőtökért, de a családokért is!

 

Kedves Nyugdíjasok! Most rajtatok az ország szeme,

Fontos a biztos megélhetés és az ország egészségügye,

Minden családnak egyformán számít a közös ügyünk,

Ha a bizonytalan jövőnkkel szembesülünk.

 

Kedves Nyugdíjasok! Most rajtatok az ország szeme,

Számítunk rátok és töretlenül bízunk bennetek,

Hisz a gyermekek és az unokák éltetnek titeket,

Az emberek a jövőbe kell, hogy higgyenek!

 

Kedves Nyugdíjasok! Most rajtatok az ország szeme,

Nem számít, hogy kinek mi a neme, vagy a neve,

Az számít csak, hogyan lépünk előre négyről az ötre,

Egymásért is fogjunk össze, a közös jövőnk köt minket össze! 

 

 

Demeter Éva