MEGDÖBBENETŐ NYILATKOZAT:


„AZOK ÉLNEK AZ UTCÁN, AKIK OTT AKARNAK ÉLNI”


Nem hisszük el, hogy felelősen átgondolta a nyilatkozatát a helyettes államtitkár, mielőtt megszólalt volna:


https://168ora.hu/helyettes-allamtitkar-sajat-akaratukbol-elnek-az-utcan-hajlektalanok/


Ki az a „bolond”, aki szándékosan akar ázni-fázni és fagyhalált szenvedni?


A hajléktalanságot a „jóléti” rendszerváltás hozta el nekünk. A szocializmusban, még mindenkinek volt biztos munkahelye, nem úgy, mint most. Akik megpróbáltak kibúvót keresni a munkavégzés alól, azok villámgyorsan visszakerültek a munka világába. Senki sem lehetett „közveszélyes” munkakerülő, csak ideig-óráig, mert gyorsan és hatékonyan ellenőrizték a hatóságok akkoriban azt, ha valaki megpróbálta kerülni a munkát. Ráadásul a családi pótlék folyósítás feltétele is a havonkénti, legalább 21 napos munkaviszony volt. A személyi igazolványban is nyilvántartották a munkahelyek megszűnését, így nem lehetett kijátszani azt, hogy ne dolgozzunk. Akkoriban a munka mindenkinek tisztességes megélhetést biztosított.


A fordulat a „jóléti” rendszerváltással következett be, amikor a gyárbezárások és privatizáció idején, a több mint egymillió munkanélkülit titkolni kellett. A kényszernyugdíjazások rohamtempóban indultak be. A fiatalabb generációk viszont megszenvedték ezt a korszakot, mert az akkor még újdonsült vállalkozások az alkalmazottakat be sem jelentették, vagy részidőben foglakoztatták a dolgozókat. A visszaélések melegágya volt a munkakönyvi nyilvántartások felszámolása. A kiszolgáltatott munkavállalók közül sokan lecsúsztak a lejtőn. A felkapaszkodás viszont, csak keveseknek sikerült.


Nemcsak a munkájukat veszítették el sokan, hanem a családjukat is. Egyre nőtt a válások száma. A szétesett családokban az apáknak kellett elhagyniuk a közös családi fészket a válások után, mivel a gyermekek rendszerint az anyáknál maradtak. Azok a férfiak, akik a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség mellett albérletbe kényszerültek, azok lehetetlen helyzetbe kerültek. Beléjük volt kódolva a hajléktalanság, ha nem fogadta be őket valaki. Kezdetben főleg férfiak váltak hajléktalanná, de mára már a hajléktalanság nem válogat, nők is élnek az utcán.  A devizahitelben fuldoklók közül akadnak nők is, akik elveszítették az otthonaikat.


Azok a rokkantak, akiknek drasztikusan lecsökkentették a pénzellátását az új komplex minősítő felülvizsgálatokon, rájuk is hajléktalan élet vár. A segélyes pénzből betegen, még a gyógyszereiket sem bírják kiváltani. A közmunkások és a segélyből élők is elveszíthetik otthonaikat, mert a családok nagy részének a mindennapi kiadások is gondot okoznak. Ha valaki tartósan munkanélkülivé válik, nem bír megkapaszkodni, elfogy az anyagi tartaléka, máris hajléktalan sors vár rá is. Megdöbbentő, ha a helyettes államtitkár úgy gondolja, hogy a hajléktalansággal járó életformát maguk a pórul járt embertársaink szándékosan választották maguknak.


Még hajléktalannak sem kell lenni ahhoz, ha a szegények a saját lakásukban hűlnek ki, mert tűzrevalóra sincs pénzük:


A Magyar Szociális Fórum minden évben felhívja a társadalom figyelmét arra, hányan halnak fagyhalált. Az elmúlt télen, a kedvező időjárási viszonyok ellenére is 183-an szenvedtek fagyhalált. Az idén is megvan az első áldozat, aki 69 évesen a saját otthonában hűlt ki végzetesen – erről számolt be az emberjogvédő szervezet.


http://mszfszk.hu/


A kormány úgy nyilatkozik, mintha maguknak keresnék ezt a földönfutó életformát ezek az emberek? „ Mindenki annyit ér, amije van”? „Azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni”? És úgy is gondolják, hogy „ennyivel” el is van minden intézve? Mindenki szándékosan keresi magának a bajt? Hogyan lehet ilyen cinikusan nyilatkozni emberéletekről? Magyarország kormánya ebben is jobban teljesít, hogy közönyös az itt élő nélkülözők gondjai iránt? 


Ebben az országban a szegények élete semmit sem ér!