Módosító javaslat a fogyatékossággal élő emberek munkabéréért

A fogyatékossággal élő munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási támogatások órabérét felére csökkentette a kormány. A Párbeszéd erre vonatkozó írásbeli kérdésére Balog Zoltán miniszter nem adott érdemi választ, a kormány mégis elismeri azt, hogy ezeken a munkavállalókon próbálnak meg spórolni.


A Párbeszéd törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy ezek az emberek megkaphassák a nekik járó pénzösszeget.


Felháborító, hogy a kormány újra a legkiszolgáltatobbak emberek pénzét veszi el és hozza kilátástalan helyzetbe őket. Az elmúlt hét évben a fogyatékossággal élő emberek a megalázáson kívül semmit sem kaptak Orbánéktól. Leépítették az ezeket az embereket segítő szociális védőhálót, lecsökkentették a számukra elkülönített támogatásokat és idén áprilistól a bérüket is megfelezték.


A jövő évi választásokon azért kell leváltani a jelenlegi rendszert, hogy végre igazságot tehessünk és Mészáros Lőrinc helyett a közvagyonból végre azoknak juthasson, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. A Párbeszéd ezért benyújtott egy javaslatot, hogy már most visszaállítsuk a korábbi támogatási összeget,  jövőre pedig ezt is megdupláznánk, ahogy a Mindenki számít! programban is áll.


Szabó Tímea, társelnök, országgyűlési képviselő - OS