Nem értek hozzá ......

Csak az tudja, mit jelent az azonnali mentős segítségnyújtás, akinél gyakori vendég a mentőszolgálat. Egy most született törvénymódosítás okán nem fogjuk tudni azonnal elérni a mentőket, a 112-t kell tárcsáznunk, ahol fontosabb a bürokrácia, mint az, hogy a beteg azonnali segítséget kapjon.


Ha valakinek volt már szívrohama, az tudja, hogy alig van ereje a kérdésekre válaszolni, ha rajta kívül nincs más a közelben, aki a telefonhívást lebonyolítsa. Az azonnali, ösztönös pánikban pedig az sem jut az eszébe, mit kérdezzen, amivel enyhíthetne állapotán, amíg megérkezik a mentő. De tovább megyek. Ha érdekes nevű, vagy éppen eldugott településen élünk (pl. tanyavilág), a 112 nem fogja tudni, melyik, területileg illetékes mentőszolgálathoz irányítsa majd segítségkérésünket.


És ez csak a helyszínről szóló diszpécseri döntések egyike. Hol van az ehhez még egyébként elengedhetetlen szakmai szaktudás? ….


Ez a jogalkotói döntés megint csak annyira „alapos” és „jól átgondolt”, mint az összes többi, általában. Íróasztal mögül kikotlotta olyan személy/személyek, akinek/akiknek nagy valószínűség szerint semmiféle krónikus betegségük nincs. Egy dolog biztos: akik ezt kitalálták, soha nem álltak meg pl. egy közúti balesetben segítséget nyújtani, így fogalmuk nem lehetett arról, hogy milyen információra, és milyen mértékű szaktudásra volna szükség egy mentős segítségkérés fogadásához, illetve, a helyszínen történő, azonnali segítségnyújtáshoz.


Nem a rendszerrel van baj, hiszen Amerikában már ezer éve kiválóan működik a 911-es központi segítségnyújtó rendszer. De ne felejtsük el, ott, ha ebben a rendszerben pl. egy személyi sérüléssel járó, családon belüli erőszakhoz riasztanak, első körben a gyermekvédelmet is kiküldik, a rendőrökkel és mentőkkel karöltve, annak érdekében, hogy ne csak a felnőttek testi épségét biztosítsák, hanem a gyermekeket is azonnal biztonságba helyezzék, azonnal kiemelve őket a marakodó szüleik mellől.


Amerikában tehát működik ez a rendszer, mert ott van lefedettség. Van megfelelő számú és műszaki állapotú mentőautó, a megfelelően kipihent, elégséges számú mentő személyzettel. Van azonnali rendőri biztosítás, ha a diszpécser úgy látja szükségét, akkor egyszerre küldi a rendőrt és mentőt a riasztás helyszínére. Meg egyáltalán: kizárólag szakképzett diszpécserek állnak a rendszer alkalmazásában. ….


Kis országunkban azonban, ha van szabad mentő, akkor nem ér rá a rendőr, és fordítva. A diszpécser, mintegy Istenként eldönti azt, hogy a mentős, vagy a rendőr, egyedül, a helyszínen, további, más szakmák támogatása nélkül meg tud-e majd birkózni a mentési feladatokkal, vagy nem.


A 168 óra kiváló példákat hoz a magyar módra bevezetendő rendszer buktatóira, érdemes elolvasni az erről szóló írásukat. Egy momentumot ragadnék ki a cikkből, ami mindent elmond a tervezett, bevezetendő rendszer veszélyeiről:


„A mentésirányítók fel vannak háborodva, azt mondják, erőszakkal tolták le a torkukon a központosítást, de ők nem akarnak asszisztálni betegek halálához. Szerintük nemcsak a mentési szaktudásnak, de a helyismeretnek a hiánya is veszélyezteti az időbeni segítségnyújtást. Mindennapos eset, hogy hosszas adminisztratív beszélgetés után a bejelentő rákérdez: „Mit csináljak a beteggel, amíg kiérnek a mentők, alig van már légzése”, amire ez a központ válasza: „Erre nem tudok mit mondani, nem értek hozzá, kapcsolom a 104-et.””