Vízummentesen jönnek az ajándék nyugdíjért

2011. óta élénken foglalkoznak az internetes sajtóhírek azzal, hogy ukrán nyugdíjasok tömegesen lépik át a magyar határt az ingyen magyar nyugdíjakért. Ma már „szabad a vásár”, vízummentesen.


Több mint 5 évvel ezelőtt már ettől volt hangos az elektronikus sajtó. Itt maradt ez a több mint 50 éves „hagyaték a múltból”, mely a problémát okozza.


2012. év óta ettől hangos az internetes sajtó, de a mi kormányunk ahelyett, hogy ezt az áldatlan állapotot megszüntetné, még rá is lapátolt a helyzetre. Azzal, hogy 2012. július 18.-án az akkori államtitkár Soltész Miklós még tárgyalásokat folytatott az Ukrán Nyugdíjügyi Igazgatóság Elnökével Borisz Zaichukkal az ukránok magyarországi nyugdíjigényelésének könnyítése érdekében.  Sőt, hogy vigyék minél többen az ukránok az ajándék magyar nyugdíjakat, még ukrán nyugdíjtanácsadó napot is rendeztek 2012.október 4-én az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál.


Ezt az 5 évvel ezelőtti cikket 80 ezren tetszikelték, de semmilyen tiltakozást nem tanúsított a magyar nyugdíjak szabadrablása miatt senki? Azóta a magyarokat, már a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, és a szülőtartással is ijesztetik, sőt a szülőtartási törvényt 2016. év nyarától már egyre komolyabban alkalmazzák, miközben az ukránok részéről gátlástalanul folytatódik tovább a magyar nyugdíjak szabadrablása.


A Bajnai kormány hiába folytatott komoly tárgyalásokat az 1962.12.20.-án aláírt magyar –orosz szociál - biztonságpolitikai államközi szerződés felmondásáról még 2009. évben, de annak aláírása átnyúlt volna 2010.évre. A kormányváltás miatt ez kútba esett.


Sokan nem hiszik el, hogy ez, az 55 évvel ezelőtt kötött magyar orosz államközi szerződés alapján megszületett 1963.évi 16. számú törvényerejű rendelet, még „ma is él és virul”, pedig így van.  Még a mai napon is hatályos.


A FIDESZ-KDNP kormány viszont a szerződés felmondását politikai okok miatt elvetette. Sőt, még könnyített is azzal ezen a helyzeten, hogy Ukrajna vízummentességét is elsők között szorgalmazta. Így aztán „kútba esett” annak a reménye, hogy megszűnjön hazánkra nézve az a rendkívül káros folyamat, hogy az ukránok ide járjanak - most már vízummentesen is - a magyar nyugdíjkasszát megcsapolni.


Kettő évvel ezelőtt találkoztunk egy 35 éve itt élő ukrán asszonnyal, aki ide házasodott Magyarországra. Ő mesélt 2015. év őszén az ukrajnai nyugdíjhelyzetről nekünk. Akkor még 12 forintot ért egy (1) hrivnya, most viszont a mai árfolyamon már csak 9.74 forintot.


Larisszával készült interjú az ukrán nyugdíjakról (2015. 07.27.)


Az, hogy az ukrán nyugdíjrendszer bajban van, arról az elmúlt években sokat olvashattunk. Most újra olvashatunk egy egészen friss cikket az ukrán nyugdíjreform szükségességéről, mivel ott is azzal riogatják a népet, hogy fenntarthatatlan lesz a nyugdíjrendszerük. Az elöregedő társadalom veszélye miatt a 45 milliós Ukrajna lakosságának fele nyugdíjas korú lesz 10-15 éven belül.


„Az ukrán szolidáris rendszerben, ahol 11,4 millió nyugdíjast kell eltartania körülbelül 12 millió járulékfizetőnek, a mostani 18,4%-os járulékszint mellett (ennyi folyik be jövedelmünk után a 22%-os egységes társadalombiztosítási járulékból a Nyugdíjalapba) a deficitmentes helyettesítési arány átlagosan nem haladja meg a 20%-ot. A jelenlegi 3200 hrivnyás minimálbért figyelembe véve ez körülbelül 640 hrivnyás átlagnyugdíjat jelentene. Látható, hogy még a jelenlegi, meglehetősen nyomorúságos kifizetések is meghaladják a 20%-ot, és ebből adódik a Nyugdíjalap hiánya, amit a költségvetésnek kell állnia, amennyiben el akarja kerülni a kormány, hogy végérvényesen összeomoljon a nyugdíjrendszer.”- erről ír a karpatinfo.net hírportál.


A minimálbérüket figyelembe véve, mely a mostani hrivnya (9,74Ft) árfolyammal számolva 31.168,- Forint, ennek a 20%-a 6.234.- Forint összegre jön ki. Ez a 6.234,-Ft/fő/hó összeg lenne egy ukrán nyugdíjasnak a havi nyugdíja a minimálbére után! Hát, persze, hogy rohanna ide az ingyen magyar nyugdíjért, ha csak egy fiktív magyarországi lakcím is elég lenne a boldogsághoz, meg egy igazolás, mellyel le kell mondani az ukrán állam javára az ócska ukrán nyugdíjáról, és vinné helyette a legalább 10-szer magasabb magyar nyugdíjat! Járna nekik az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás is, a nők 40 éves jogviszonyú nyugdíja is, de még rokkantságuk esetére is! Azért is igazságtalan ez, mert ők egy-egy szakterület átlagnyugdíját kaphatják a magyar nyugdíjkasszából, mivel ide sosem fizettek járulékot, ezért nincs is a keresetükről adat, mégis jár az ingyen nyugdíj!


Néhány példa: Itt Magyarországon egy bankár, vagy egy egyetemi tanár nyugdíja félmillió forint felett van, Ukrajnában havi kettőezer ötszáz hrivnya a banki dolgozó, vagy a tanár nyugdíja, ami csak 24.350,- Ft/hó. Egy könyvelő nyugdíja itthon kb. 150 ezer Ft/hó, de Ukrajnában csak kb. 1.500 hrivnya, ami csak 14.600 Ft/hó összegű. Hát, persze, hogy eljön egy könyvelő is ide a 150 ezer forintos nyugdíjért, az ottani 14.600 forintnak megfelelő nyugdíjáról boldogan lemond. A magyar nyugdíjat megigényli, egy fiktív magyarországi lakcímmel a zsebében. Majd bolond lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Pláne úgy, hogy a kutya sem törődik vele, hogy Ukrajnában, vagy Magyarországon él. Az ukrán állam örül annak, ha minél több ukrán lemond a nyugdíjáról Ukrajna javára, mert a „birka magyarok úgy fizetnek nekik nyugdíjat, mint a katonatiszt”.


Itt olvashatunk az ukránok siralmas nyugdíjhelyzetről (2017. 09.09.)


Jó lenne már megálljt parancsolni ennek az áldatlan állapotnak! Főleg azért is, mert a magyar fiatalok mind elmennek innen külföldre, ha rájuk a szülőtartási törvény vonatkozik, hogy tartsák el a kisnyugdíjas szüleiket, az ukrán nyugdíjasoknak meg ajándék nyugdíjat fizet a magyar állam a magyar adófizetők pénzéből, és a kormánynak esze ágában sincs változtatni ezen a helyzeten? Észbontó!